Kombinált képzés

Mit jelent a kombinált képzés?

A Charis bibliaiskola kombinált képzése lehetővé teszi, hogy bárhonnan, szabad időbeosztásban tanulj önállóan, miközben a hangsúly az eszmecserén és az emberi kapcsolatokon marad a havonta Budaörsön szervezett találkozóknak köszönhetően. A tananyagot otthon sajátítod el, majd személyesen találkozol osztálytársaiddal. Ez a kapcsolat segít abban, hogy az önállóan tanultakat gyakorlatban is alkalmazd.

A Charis kombinált képzés azoknak szól, akiknek karrier- vagy családi kötelezettségeik vannak, mégis mély vágyuk megérteni az Igét és növekedni az Úrral való kapcsolatukban. Azoknak is szól, akik tudják, hogy több van az életben annál, amit jelenleg tapasztalnak, és szeretnék felfedezni Isten célját és tervét – miközben megőrzik mindennapi életüket!

A kombinált képzési forma minden évfolyamon elérhető: első-, másod- és harmadéven is.

Kiknek ajánlott?

  • Teljes munkaidőben dolgozóknak
  • Kis létszámú osztályokat kedvelőknek
  • Teljes munkaidőben dolgozó szülőknek
  • Limitált költségvetésű diákoknak
  • Hasonló gondolkodású hívők közösségére vágyóknak
  • Bibliaiskolába járni vágyóknak
  • Istenhez közelebbi kapcsolatot keresőknek
  • Teljes munkaidős szolgálati képzést keresőknek

Kombinált képzést úgy alakítottuk ki, hogy illeszkedjen a zsúfolt időbeosztásodhoz!

Andrew Wommack látása ez, hogy közösségben éljük meg az Ige munkáját és a bennünk végbemenő változásokat, ezért a havi találkozók alkalmával Budaörsön, mindig felemelő érzés a szentek közösségével együtt lenni és betölteni az igét. Közös dicsőítés, úrvacsora és vendégtanító szolgálata is része a nap programjának, majd közös ebéd után évfolyamonként kis csoportokban feldolgozzuk a modulokat, ahol fel lehet tenni kérdéseket, megosztani a tapasztalatokat, bizonyságokat és épülhetünk egymás hite által.

A tananyagot a hallgató otthon sajátítja el, melyek egy pontos ütemterv szerint vannak beosztva, amely lehetővé teszi, hogy minden diák azonos tempóban tanuljon, és megoszthassa közös tapasztalatait. A tananyag 42 modult tartalmaz, melyek mindegyike 8 db 50 perces kurzusból áll. Minden modul végén egy tesztet (többszörös választásos kérdések formájában) kell elvégezni. Ezek nem jelentenek különösebb nehézséget, de azzal a céllal lettek kialakítva, hogy a diákok megértését, gondolkodásmódját formálja át. A Charis számára az igazi teszt a diákok életében megfigyelhető változás.

Jelentkezés a Charis Bibliaiskolába

Néhány gondolat tanulóinktól

“Az iskolának köszönhetően egyre jobban érezhetővé válik a mindennapi életemben is, hogy -milyen Isten gyermekének lenni. Rá hagyatkozni, Benne bízni, Neki engedelmeskedni, megtapasztalni, hogy Ő fogja a kezemet és vezet, átérezni az Ő hatalmas szeretetét, átélni, amikor gondoskodik rólam, megtapasztalni, mikor rajtam keresztül kiárad Isten ereje jelek, gyógyulások, szabadulások által.”
Angéla
Hallgató
“Az iskola teljesen megváltoztatta az Istennel való kapcsolatomat, szorosabb és személyesebb lett. Jobban látom és értem, hogy mi az Ő akarata az életemben. Azt is megváltoztatta bennem, hogy magamat hová kell elhelyeznem Isten kegyelmében, mi az, amit az életem felől tervezett. Most már azt is tudom és érzem is, hogy milyen Istennel közösségben lenni.”
Charis hallgató
Kombinált képzés
“Nagy mértékben bővült a tudásom, megváltozott a gondolkodásom, a szavaim és másként reagálok dolgokra, mint néhány éve. A távoli Istenből, aki mit sem törődik velem, egy szerető, gondoskodó Édesapa lett. Mindezt pedig az iskolának köszönhetem! Megváltozott az egész életem, a személyiségem! Ezért pedig nagyon hálás vagyok! A lehető legjobb döntés volt, hogy engedelmes voltam és Isten hívásának eleget téve, beiratkoztam az iskolába.”
Tóthné Bolla Katalin
online hallgató