Tedd, amit mond!                                                                                                  Január 29.

János 2,5: „Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg!” (RÚF)

JÁNOS 2,1-11

Mária úgy ismerte Jézust, mint senki más. A Biblia semmilyen részlettel nem szolgál Jézus gyermekkoráról, kivéve a jeruzsálemi utazását tizenkét évesen, de az biztos, hogy Mária tudta: Jézus nem közönséges ember. Azt kérte Jézustól, hogy több borral lássa el a vendégeket, mindez pedig azt tükrözi, hogy hitte: Ő olyasmire képes, amire mások nem.

„Bármit mond nektek, tegyétek meg!” – utasította a szolgákat. Ez tanúsítja, hogy nemcsak azt tudta, hogy Jézus csodákra képes, hanem azt is, hogy az Ő módszerei nem mindig felelnek meg a hagyományos gondolkodásnak. Jézus azt mondta a szolgáknak, hogy töltsék meg az edényeket vízzel, majd vigyék oda a násznagyhoz.

Ez minden logikának ellentmondott. Mindenki tudta, hogy a vendégek nem több vizet, hanem több bort akarnak. Mária kérésére azonban ezek a szolgák pontosan azt tették, amit Jézus mondott nekik, és bámulatos volt az eredmény. Ez a csoda nem történt volna meg, ha nem teszik azt, ami ostobaságnak tűnt számukra.

Az Úr útjai nem a mi útjaink, és az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. (Ézs 55,8) Ahhoz, hogy meglássuk az Ő csodatevő erejét az életünkben, meg kell tennünk bármit, amit mond – függetlenül attól, hogy milyen ostobaságnak tűnhet. Isten bolondsága bölcsebb az emberek bölcsességénél, és Isten erőtlensége erősebb az emberek erejénél. (1Kor 1,25) Bármit mond neked ma, tedd meg!

 

Originally posted 2024-01-29 00:00:36.