A családfákról Január 1.
Lukács 3,23: „Jézus ekkor mintegy harmincesztendős volt, és úgy gondolták róla, hogy József fia, ez pedig Élié…” (RÚF)
MÁTÉ 1,1-17; LUKÁCS 3,23-38
Még a leszármazás is Istentől ihletett és hasznos. (2Tim 3,16) Máté Józsefen keresztül egészen Salamonig vezeti vissza Jézus családfáját. Salamon egyik fiára, Konjáhúra azonban átok nehezedett (Jer 22,24-30), amit Jézus úgy került el, hogy szűztől született.
Lukács úgy említi Jézust, mint akiről úgy gondolták, hogy Józsefnek, Éli fiának a fia. Valójában Mária volt Éli lánya. Ilyesmi más ószövetségi esetekben is előfordult. (4Mózes 27,1-11; 36,12; Ruth 4,6) Mária szintén Dávidtól származott, de Nátánon, Salamon féltestvérén keresztül. Így a vérvonal megmaradt, az átok azonban elhárult.
Ez a leszármazás Isten végtelen bölcsességét tükrözi, mert Ő az ember romlottsága ellenére beteljesíti az ígéreteit. Valójában ezek a családfák tele vannak gyilkosokkal, házasságtörőkkel és mindenféle perverz alakkal, Isten mégis éppen ezeket az embereket használta – de nem a cselekedeteik miatt, hanem azok ellenére. Ez azt jelenti, hogy van még remény számunkra.
Még soha senki nem dolgozott Istennek, aki erre alkalmasnak minősült volna, és nem mi leszünk az elsők. Isten emberekkel való bánásmódjának története nyilvánvalóvá teszi, hogy Ő mindig használt kevésbé tökéletes edényeket. Örömet és vigasztalást meríthetünk abból az igazságból, hogy Isten a hitünk, nem pedig a szentségünk miatt használ bennünket.
Originally posted 2023-01-01 00:00:14.