Vezetők képzése. Életek átformálása. Nemzetek megérintése.

Charis Bibliaiskola, Phoenix: Szívverés a sötétségben

Isten csodálatos vezetőket támaszt a phoenixi Charis Bibliaiskolán keresztül, és mindez akkor kezdődött, amikor a Charis Phoenix igazgatója feltámadt a halálból. Wanda Watson Isten nagyszerű asszonya elképesztő történettel. Egy olyan történettel, amely százakra volt hatással, és még ma is inspirálja és gazdagítja a diákjait.

Wanda beteg volt, méghozzá nagyon beteg. „Imádkoztam és hittem a gyógyulásban – mondja. – Egy hét küzdelem után próbáltam visszamenni az iskolába, de nem jártam sikerrel. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek az orvoshoz, kapok antibiotikumot, és elintézem… Két héttel később még mindig ugyanazzal küzdöttem. Nem lett jobb. Ezért újra visszamentem, és ezúttal erősebb antibiotikumot adtak. Olyat, amit korábban még nem szedtem. A második adag antibiotikumtól megállt a szívem… Összeestem a konyhaasztal mellett.”

A férje, Joe látta, hogy Wanda elvesztette az eszméletét, és gyorsan odament hozzá, hogy megpróbálja feléleszteni. „A férjem felemelt, és azt mondta, hogy a szemem nyitva volt, de nem reagáltam. Meghaltam… Megcsinálta az összes ilyenkor szokásos dolgot, pofozgatta az arcomat, és mondta, hogy jöjjek vissza. Végül így szólt: Jézus, most rögtön szükségem van rád. Amint kimondta Jézus nevét, a szívem újra verni kezdett.” Wanda visszatért az élők földjére.

Új élet, új cél

Wandának ekkor új életcélja lett. „Azt akarom, hogy elmondd az embereknek, mennyire szeretem őket” – mondta neki Isten. Ettől úgy érezte, mintha új életet kapott volna Isten céljaira. „Meghaltál és visszajöttél, ez a bónusz.” Gyorsan hozzáteszi, hogy soha nem látta magát abban a szerepben, amit ma tölt be. „Amikor elindultam azon az úton, hogy a Charis Bibliaiskolába járjak, nem tudtam, hogy végül igazgató leszek. Ez egyáltalán nem volt képben. Csak azt tudtam, hogy Isten azt mondta: ’Menj a Charisba.’ Aztán a másodév végén azt mondta: ’Menj a World Outreach-hez.’ Szóval ezen az úton minden egyes dolog Isten iránti engedelmesség volt: egyik lépés a másik után.”

Amikor Isten újraindította Wanda szívét, az Ő szeretete lett a szívverése. „Minden, amit az iskolában teszek, igazából e körül az egy mondat körül forog: Azt akarom, hogy tudják, mennyire szeretem őket. Mert amikor az emberek megismerik Isten szeretetét, amikor tudják, hogy mennyi mindent tett értük és milyen sokat jelentenek neki, akkor könnyű átadni ezt a szeretetet másoknak. Könnyű a természetfelettiben járni. Könnyű olyan edénynek lenni, amelyet Isten használhat, mert tudod, hogy szeretetből cselekszel.”

Most, hogy ő a Charis Phoenix igazgatója, Isten csodálatos vezetőket nevel fel általa. Wanda ezt így magyarázza: „Amikor az emberek látják, hogy Isten valóságos, és az Apostolok Cselekedeteiben szereplő események ma is megtörténnek, amikor ez a tűz fellobban bennük, többet akarnak, és még többet akarnak. Isten ugyanis vonzó. Nekünk csak meg kell mutatnunk Őt az embereknek.”

Túl sok bizonyság ahhoz, hogy mindet elmondhassuk

Amióta Wanda visszatért az életbe, Isten jósága sok más csodálatos módon is megnyilvánult. Néhány dolog azok közül, amik a családja és a diákjai életében történtek:

– A fiam majdnem meghalt. Meg kellett volna halnia. A vastagbele megfeketedett; elhalt. Isten azonban életben tartotta a fiamat, meggyógyította, és teljesen helyreállította a vastagbelét, ami orvosilag lehetetlen, de mégis megtörtént.

– Az unokánk torz fejjel született, mert a koponyavarratai túl korán záródtak be. Imádkoztak érte, ezek a becsontosodott varratok pedig eltörtek, és a feje a következő két-három hónap alatt teljesen magától újraformálódott.

– Az egyik diák… missziós útra ment Ecuadorba a gyülekezetével. Tanított az istentiszteleten, majd előrehívta az embereket. 350 ember jött előre, hogy részesüljön a Szent Szellem keresztségében.

– Van egy diákom, akinek szombaton két órakor lesz a diplomaosztója, és hatkor esküvőt tart.

– Van egy másik diákom. …aki rendkívül bátortalan volt. Nagyon félénk. Amikor interaktív csoportos prezentációt tartott, szó szerint fel sem nézett. A papírjáról olvasott fel. Ezért egész évben próbáltam bátorítani: „Ahelyett, hogy felolvasod az esszédet, próbálj meg emlékezni arra, amit írtál, és nézz fel a közönségedre!” …A missziós útján a hajléktalanok felé is szolgáltak… Megkértem, hogy tegyen bizonyságot, ő pedig felállt, és elmondta a bizonyságát. A közönségre nézett. Elmondta, hogy mi történt a szívében és az életében. Miután leült, többen is megjegyezték: „Igen, ez nekem is szólt! Fantasztikus volt!” Sírva fakadtak… Ő egyszerűen kivirágzott azon a missziós úton.

Gyere és legyél a részese annak, amit Isten cselekszik!

Ezek a dolgok nem történhettek volna meg nélküled és Isten nélkül, akit szolgálunk. Te vagy az, aki lehetővé teszi számunkra, hogy vezetőket képezzünk ki, életeket formáljunk át és nemzeteket változtassunk meg. Köszönjük nagylelkű támogatásodat!

Ha még nem vagy a partnerünk Isten általunk végzett munkájában, fontold meg, hogy még ma csatlakozol hozzánk. Áldás lesz számodra tudni, hogy segítettél elérni az embereket szerte a világon.

További információért látogass el a https://awme.hu/partnerseg/ weboldalra.

Originally posted 2021-07-19 16:15:58.