Nagyobb alázat                                                                                                                                                 Január 22.

Máté 3,14: „János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám?” (RÚF)

MÁTÉ 3,13-17; MÁRK 1,9-11; LUKÁCS 3,21-23

Keresztelő Jánost mélyen érintette, hogy Jézus arra kérte, merítse be. János kijelentette: még arra is méltatlan, hogy megoldja Krisztus sarujának szíját; most pedig Krisztus azt kérte tőle, hogy végezze el a bemerítését. (Lk. 3,16)

Hasonlóképpen, gyakran ámulatba ejt bennünket a gondolat, hogy az Úr használhat minket. Kik vagyunk mi, hogy hirdessük Krisztus kifürkészhetetlen gazdagságát? Könnyű alkalmatlannak találni magunkat és nem teljesíteni Isten utasításait. Jézus azonban azt mondta Jánosnak, így kell tennie, hogy minden igazságot betöltsön.

Bármilyen csodálatosnak is tűnik, az Úr úgy döntött, hogy használ minket. Isten Igéje nem teljesedhetett volna be János közreműködése nélkül. Az Úr embereken keresztül munkálkodik.

Mi semmit sem tehetünk magunktól, az Úr pedig semmit sem tesz nélkülünk. (Jn 15,5; Ef 3,20) Ennek meg nem értése miatt sokan elmulasztják Isten áldásait. Imádkoznak és Isten legjobbját akarják, de arra várnak, hogy Isten tőlük függetlenül cselekedjen. Vannak dolgok, amelyeket meg kell tennünk, hogy betöltsük Isten igazságát az életünkben.

János nem akarta önmagát felmagasztalni, de ha nem merítette volna be Jézust, az nem lett volna alázat. Ostobaság lett volna. Nagy alázatra van szükség ahhoz, hogy felismerd Isten elhívását az életeden, és engedd, hogy használjon.