Masthead header

Félévzáró alkalom a Charis Bibliaiskolában

felevzaro150606-2

Nick Wyndow

Szombaton az első félév záróakkordjaként Szigetszentmiklóson hívtuk össze a Charis Bibliaiskola levelező kurzusának jelenlegi és leendő tagjait. A résztvevőknek a tapasztalatcsere és kérdéseik felvetése mellett lehetőségük volt hozzájutni Andrew Wommack kiadványaihoz, melyek közül kiemelnénk a frissen megjelent, “Lehet jobb az imaéleted” című könyvet.

Az érdeklődők ott helyben is kitölthették a jelentkezési lapot, hiszen a bibliaiskolába a jelentkezés továbbra is folyamatos. A korábban regisztrált hallgatók az újabb modulokat vehették át. Vendégelőadót is köszönthettünk az összejövetelen: Nick Wyndow, a CBC Walsall tanítója, az Andrew Wommack Ministries Europe nyugalmazott munkatársa a saját maga által összeállított modulból tanított, melynek a magyar nyelvű jegyzetei is rendelkezésre álltak.

Kedvcsinálóként hadd elevenítsük fel a tanítás egy rövid részletét! Amennyiben kedvet kapsz ahhoz, hogy ilyen és ehhez hasonló igazságok váljanak élővé benned, itt tudsz jelentkezni a Charis Bibliaiskolába.

 

Az Efézus 2:10 így szól:
Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.

Van egy jó cselekedetekkel teli csomag a te neveddel. Ez tartalmazza azt a szolgálatot, amely pontosan a te személyiségedhez illik. A különlegességünk, egyediségünk révén olyan dolgokkal tudunk hozzájárulni a körülöttünk lévő világhoz, amivel senki más nem tud. Tehát amikor meghalsz, valami örökre elveszik, ami ezt a természetes világot befolyásolja.

Isten senki máshoz nem hasonlít téged. Mi beleesünk abba a halálos csapdába, hogy a környezetünkben élőkhöz hasonlítjuk magunkat. Hány embert bántottak meg ezekkel a szavakkal: “Bárcsak olyan lennél, mint…” vagy “Miért nem tudsz olyan lenni, mint…?” – és az összehasonlítás általában kedvezőtlen. Mindenféle összehasonlítás mély elégedetlenséget okoz bennünk önmagunkkal szemben. Azt gondoljuk legbelül: “ha én lennék Isten, jobb munkát végeztem volna magammal kapcsolatban.” A szívünkben neheztelünk Istenre, ezért nem meglepő, hogy nincs bennünk egy mély érzés arról, hogy Isten szeret minket, hiszen nem értünk egyet vele abban, hogy kik vagyunk.

Amikor valaki máshoz hasonlítjuk magunkat, vagy megengedjük másoknak, hogy ezt tegyék, az arra késztet minket, hogy megpróbáljuk elérni a hasonlításban szereplő mércét, és ettől kezdve eltérünk az Isten által számunkra kijelölt út követésétől.

Csak azok lehetünk, akinek Isten alkotott minket, nem lehetünk valaki más! Ennek megértése nagyon fontos szerepet tölt be a másokkal való kapcsolatunkban, mert amikor biztosan önmagunk lehetünk, könnyű segítő kezet nyújtani másoknak. Ez megőriz minket attól, hogy megpróbáljuk másokra ráerőltetni az elképzelésünket, és lehetővé teszi, hogy a a Szent Szellem használjon minket, és segítsünk másoknak azzá válni, akik valójában.

Az az egyetlen dolgunk mások életében, hogy a Szent Szellem ereje által segítsünk nekik azok lenni, akiknek Isten akarata szerint lenniük kell.

Hozzászólások

Az e-mail címét soha nem tesszük közzé. Kötelező mezők csillaggal jelölve. *

*

*